Van-e olyan, hogy független sajtó?
A független sajtó olyan, mint a jó foci. Mindenki szeretné, de nemigen van ember, aki (Magyarországon) látott már (jó focit). Mindenesetre sok gyakorlással nem csak a foci lehet jobb, de a sajtóba is visszatérhet egy kicsivel több pártatlanság. Csizmadia Ervin blogja.
Könnyen rávághatnánk, hogy: természetesen van. Független az a sajtó, amely a/ a rendelkezésére álló tények között nem valamilyen előzetes politikai preferencia szerint válogat; b/ a kiválogatott híreket nem elfogultan kommentálja; c/ felületein innen is, onnan is hív vendégeket. A hármat összefoglalva: a független sajtó egyensúlyban tartja a világot, bepillantást enged a politika nem egyoldalú, hanem összetett szerkezetébe.
Mindezt nem könnyű manapság érvényre juttatni.
Válasszunk egy nagyon is kézzelfogható példát, a mi országunkat. Magyarországról az európai mainstreamnek van egy egyértelmű véleménye. Azt mondják, hogy Magyarországon választási autokrácia van, s a sajtó bizonyos része ennek a választási autokráciának a kegyeltje. A független sajtó egy ilyen helyzetben ab ovo ellenzékivé válik. Hogy miért? Mert az elfogulatlanság itt nem elég; itt le kell leplezni az autokráciát. Megmarad így a független szerep? Nagy valószínűséggel sérül, de oka van ennek: ez pedig az, hogy a független szerep, úgymond, ártana a demokráciának.
Keressünk még konkrétabb példát.
A minap interjút adott a Partizánnak Tölgyessy Péter. Sok mindent mondott, de az ingerküszöböt elsősorban az vitte át, hogy Tölgyessy szerint kicsit megfeneklett Magyar Péter nyomulása, és könnyen elképzelhető, hogy egy visszaesés következik be.
Az interjú után voltak sajtótermékek, amelyek címlapon hozták e kijelentéseket, mások viszont hallgattak róla. Nyilván azok utaltak rá önfeledten, akiknek „jól jött” Tölgyessy moindandója, és azok hallgattak, akik inkább vártak volna az elemzőtől valami radikális Orbán-kritikát.
Megmutatkozhat-e például egy ilyen esetben a függetlenség? Mi van, ha egy lap – az említett autokrácia-érv alapján – kevéssé fogékony a Magyar Pétert illető elemzői kritikára, és nemigen hozza azt címlapon. Megteheti-e ezt egy újság vagy egy televízió? Miért ne tehetné?
S itt jutunk a történet általánosítható tanulságához. Ma nem az egyensúlykeresés, hanem az egyensúlybontás időszakában vagyunk. Ma minden politikai szereplő (a sajtót is beleértve) azt nézi, hogyan bizonyíthatná saját rátermettségét és ellenfele alkalmatlanságát. S könnyen megértjük a helyzet lényegét, ha a mostani időszakot összevetjük a rendszerváltás utáni időkkel. Akkor szinte magától értetődő volt, hogy a sajtó független. Azért volt ez evidens, mert kijőve a diktatúrából mindenki azt akarta, hogy a nyugati demokráciákban kifejlesztett tan (sajtószabadság, a sajtó függetlensége) nálunk is életre keljen. Akkor a demokrácia közös eszmény volt. Ma nem az. Ma a közös eszme a saját oldalamnak való elkötelezettség és a tények hozzáigazítása ehhez. A sajtó függetlensége ma alárendelődik ezerféle elfogultságnak.
Ahhoz, hogy mindez változzék, a demokráciát közelebb kéne vinnünk ahhoz, hogy újra közös eszmény legyen. Lehetséges ez belátható időn belül?