A víz és energiahelyzet előhívott egy olyan közösségi összefogást, ami ritka Magyarországon. Vajon hogyan lehetne ezt megőrizni vészhelyzeten kívül? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Az energia- és vízválság megkerülhetetlenül részévé vált hétköznapjainknak. Mégis viszonylag keveset tudunk arról, hogyan hat a demokráciákra a klímaváltozás. A kutatók számára rendelkezésre álló információk is inkább a globális délre vonatkoznak, miközben Európában a hőmérséklet a globális átlag kétszeresével emelkedik. Így lényegében élesben elemezzük azt, hogy hogyan hat a demokráciára, a társadalomra ez az extrém helyzet, kicsit hasonlóan ahhoz, mint amikor a COVID idején hirtelen minden társadalomtudós kényszerűen annak hatásait kezdte vizsgálni. S hogy mit látunk elsőre? A politikai szereplők társadalmi felelősségvállalást, önfeláldozást kérnek az emberektől: a köz érdekében átmenetileg korlátozzák fogyasztásukat, de legalábbis ésszerűsítsék azt. Ez olyasvalami, ami Magyarországon leginkább csak háború, katasztrófahelyzet esetén fogadnak el az állampolgárok. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a társadalom nagy része hajlandó erre, s fegyelmezetten tűr. Aminek legalább két tanulsága van a demokrácia állapotára nézve.
Az első, hogy valószínűleg még mindig aktív az a közösségi szellem, összefogás, ami lehetővé tette a Tisza megválasztását. A változásra való társadalmi igény képes volt egy olyan sorsközösséget létrehozni, ami megmaradt a választás után is. A közösségi érdek előtérbe helyezése az egyénivel szemben sok szempontból tapasztalható volt a kampányban (visszalépés, az esélyesebb jelöltre történő szavazás stb.), és úgy tűnik, még mindig mobilizálható a politikusok által.
A második, hogy az akut helyzet látszólag ellene hat a politika legnagyobb rákfenéjének, a rövidtávú haszonmaximalizálásnak. Az angolul short-termism-nek titulált jelenség egy szerkezeti hibája a demokráciáknak, amikor is a politikusok a hamar megtérülő politikai döntésekben érdekeltek a hosszú távú következmények szem előtt tartásával ellentétben. A kormány tisztában van azzal, hogy sok múlik azon, hogyan képes helytállni első komoly válsághelyzete során. Válságkezelése azonban konzisztens azon korábbi viselkedésével, miszerint a problémákat nem lehet a szőnyeg alá seperni, ki kell mondani azokat a dolgokat, amelyek nem működnek, és más megoldásokat kell találni rájuk, mint korábban. Ennek megfelelően kérnek áldozatvállalást, azaz önkorlátozást a vállalatoktól, az állami szervezetektől és az állampolgároktól egyaránt. A példamutatás (díszkivilágítás lekapcsolása stb.) könnyebbé teszi a társadalmi elfogadást, és hozzájárul a közösségi összefogás erősítéséhez.
A kérdés az, hogy mi történik, ha újra megnő a vízállás, csökken a hőmérséklet, és a politikai emlékezetből kiesik a mostani válság? Vajon hogyan lehetne strukturális szinten elkerülni a rövidtávú haszonmaximalizálást akkor, amikor nem ennyire világos a cselekedeteinknek a következménye, mint most, amikor minden kiszárad körülöttünk?
A demokrácia több mint a jogállam; a demokrácia az, ahogyan együttműködik, vagy épp nem működik egy társadalom. Számos olyan jelenség van (közösségi média, 0-24 órás hírciklus stb.) ami növeli a politikusok hajlamát a rövidtávú gondolkodásra, és csökkenti a társadalom ellenálló képességét ezzel szemben. Vannak azonban megoldások is. Állami alapítású, de a mindenkori kormányoktól független jövőkutató, illetve tervező intézmények, mint például a SITRA, azaz a finn innovációs alap, amely egyszerre agytröszt és befektetési alap (így biztosítva függetlenségét).
Az 1967-ben megalapított szervezetet a finn parlament felügyeli; célja az ország fejlődésének és nemzetközi versenyképességének elősegítése. Kutatásaival, projektjeivel az ország hosszútávú kihívásainak megoldásához járul hozzá (körforgásos gazdaság és karbonsemlegesség, társadalmi megújulás, a munka világának új lehetőségei). Foglalkoznak az idősek jövőbeli helyzetével, valamint a fiatalok munkahelyi lehetőségeivel, ahogyan a társadalmi hasznosságú befektetésekkel (impact investing) is. Hatása ma már túlmutat az ország határán, és például az Európai Unióval is vannak közös projektjeik. De nem csak a hosszútávú tervezésben vannak követendő példák: léteznek szervezetek, amelyeknek kifejezetten az a célja, hogy előzetes szakmai és társadalmi egyeztetéssel minden parlamenti párt számára elfogadható törvényjavaslatokat dolgozzanak ki, amelyeket csak át kell vennie az aktuális kormánypártnak, mint például az amerikai Bipartisan Policy Center, amit 2007-ben hoztak létre visszavonult demokrata és republikánus képviselők, hogy elősegítsék a működőképes közpolitikai tervezést. Magyarországon ma az Egyensúly Intézet áll leginkább közel ehhez a köz számra felajánlott komplex policy tervezési modellhez.
Persze egyetlen modell sem tökéletes, és kétséges, hogy az említett modellek egy az egyben átültethetőek. De kialakítható egy hazai modell. S talán nem az utolsó pillanatban. A nemzetközi példákban az együttműködő intézmények mindig komoly társadalmi megrázkódtatások révén jöttek létre. Az utóbbi évben a legjelentősebb politikai átalakulás szemtanúi lehettünk a rendszerváltás óta. A demokrácia több mint a jogállamiság. Ha már visszaülünk a tervezőasztalhoz, akkor alapjaiban kell újragondolni azt hogyan válhat képessé az ország együtt, működni.