Tanulni a másik oldaltól
Kapitány István és Orbán Anita leigazolásával Magyar Péter azt mutatja, hogy követi a domináns pártok elleni sikerreceptet - de ez komoly veszélyt is hordoz magában. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Magyar Péter folyamatosan jelenti be a Tisza húzóneveit, az elmúlt napokban Kapitány Istvánt és Orbán Anitát is bemutatta, mint potenciális miniszterjelölteket. Mindkét névvel kapcsolatban az az érdekes, hogy egészen a közelmúltig nem álltak távol a Fidesztől: Orbán néhány évvel ezelőttig a magyar külügyi szerveknél tevékenykedett, Kapitány pedig két éve kapott kitüntetést Szijjártó Pétertől a Shell és a magyar kormány közötti megállapodás utóhangjaként. Ezzel Magyar – akár tudatosan, akár nem – a domináns pártok elleni nemzetközi sikerreceptet próbálja követni, ami különösen érdekessé teszi a bejelentéseit.
Kapitány és Orbán bemutatását követően háromféle narratíva került be a közbeszédbe. Az első szerint (így a Tisza-közeli nyilvánosság) ezek jó döntések, hiszen Magyar ügyel arra, hogy ne „mocskolódjon be” „óellenzéki” káderekkel, azaz semmiképp ne lehessen őt kötni a Gyurcsány-korszakhoz és a számtalan kudarcos ellenzéki konstellációhoz. Ennek ellenére hiteles, nemzetközi szinten tapasztalattal bíró szakembereket toboroz, ami enyhíti azt a kritikát, miszerint a Tisza nem tud kompetenciát felmutatni. A második (Fidesz-közeli) értelmezés szerint ez bizonyíték arra, hogy Magyar Péter „globalista” érdekeket szolgál, hiszen mindkét új Tisza-politikus nagy nemzetközi cégekben dolgozott ezelőtt (kérdés, honnan máshonnan szerezhetett volna a Tisza még jelölteket, hiszen a jelenlegi Fideszből értelemszerűen nem tud, az „óellenzéktől” nem akart, tehát csak a piaci szféra maradt lehetőségként). A harmadik (leginkább „óellenzéki” magyarázat szerint az új „igazolások” egyértelműen rámutatnak, hogy a Tisza semmiben nem különbözik a Fidesztől, hiszen kizárólag volt fideszes politikusokból áll a vezetése, tehát hiába nyernek akár áprilisban, valódi politikai változás nem várható.
Ez a harmadik narratíva talán a legérdekesebb abból a szempontból, hogy bemutatja a domináns pártok ellenzékeinek egyik nagy dilemmáját. Patrick Dunleavy ezt a stratégiai problémát elemzi 2010-es tanulmányában. Elemzése abból indul ki, hogy egy domináns párt, ami – definíció szerint – legalább három egymást követő választást megnyert, nagyon népszerű a választók körében, másképpen hogyan is nyerhetne folyamatosan nagy fölénnyel. Amennyiben nincs olyan külső sokk, ami miatt összeomlana a domináns párt támogatottsága, akkor igen nehéz dolga van az ellenzéki pártoknak, és alapvetően három stratégiát választhatnak.
Először is kínálhatnak egy olyan alternatívát, ami teljesen elutasítja a domináns párt minden lépését. Ez kézenfekvőnek tűnik, hiszen egy ellenzék dolga „ellenezni” a kormányt, azonban minden bizonnyal kudarcot szül, hiszen a kormány politikája népszerű; ezzel a hozzáállással pedig nem lehet csökkenteni a népszerűségét. Az ellenzéki kisebbséget össze lehet gyűjteni, de ez semmiképp sem eredményezhet választási sikert. 2010 óta a magyar ellenzék stratégiája leginkább ezt a megközelítést idézte.
Áteshet egy párt a ló túloldalára is, amennyiben teljesen lemásolja a kormánypolitikát, mondván, hogy az már úgyis bevált, miért is ne kampányoljon tulajdonképpen ugyanazokkal az üzenetekkel, csak még radikálisabban. Ez némileg hasonlít a Mi Hazánk stratégiájára. Ezzel a stratégiával az a probléma, hogy a domináns párt hitelesebben képviseli ezeket a nézeteket, mivel ők előbb tárták ezt az ajánlatot a választók elé, és meg is valósították kormányon. Így az ilyen pártok gyakran beolvadnak a kormánypártba.
A harmadik – és legnagyobb potenciális sikerrel kecsegtető – stratégia viszont az előző kettő keveréke. Az ellenzéknek tanulnia kell abból, hogy mi tette a domináns pártot népszerűvé, és ebből át kell vegyen elemeket, de egyben meg is kell különböztetnie magát néhány olyan témában, amiben a domináns párt nem annyira sikeres. Az új Tisza-igazolások is azt mutatják, hogy Magyar Péter ezt a kevert stratégiát próbálja követni.
A kérdés az, hogy miközben számos szempontból a Fideszt „másolja” a Tisza, nem válik-e túlságosan hasonlóvá, elidegenítve néhány ellenzéki szavazót. Ahhoz, hogy ne sorolódjon be a második típusú stratégiába Magyar Péter, meg kell találja a megfelelő egyensúlyt a fideszes és nemfideszes kampányelemek között, különben nem fog tudni választást nyerni.