Az 1987-ben forgatott Nyolc évszak bemutatta a kései Kádár-korszak jellegzetes figuráit és élethelyzeteit. A magyar nézők igényeltek egy jelenkorral foglalkozó sorozatot, és megkapták. Vajon a mai közszolgálati tévé (vagy a kereskedelmi tévék) mikor készítenek sorozatot a mai magyar élethelyzetekről? A Kádár-korszak is jobban állt.
Nemrég megnéztem a Nyolc évszak című 1987-es tévésorozatot. A Magyar Televíziót a divatos csehszlovák sorozatok (Kórház a város szélén, Nők a pult mögött) inspirálták, hogy kisképernyőre álmodják a jelenkori emberek hétköznapi apró küzdelmeit. A nézők belefáradtak a kosztümös, múltban játszódó sorozatokba. Bár a Kádár-korszakban elvben a tévének nem kellett tekintettel lennie a nézők igényeire, lévén, nem volt demokrácia, de a gyakorlatban bizonyos mértékig az akkori Magyar Televízió vezetésének is fontos volt, hogy az emberek jól érezzék magukat, és mivel a csehszlovák televízió sikeresen vetítette a saját gyártású jelen idejű sorozatait, nem szólva arról, hogy a Rádió a Szabó családdal magas hallgatottsággal valósította meg a jelen idejű családtörténetet, ezek a példák ösztönzést adtak a Televíziónak ilyen tematikájú „képes” mesék gyártásához.
Kellemes kis sorozat született a nagyon kései Kádár-korszakról, megelőlegezve a jelenközpontúsággal és a legkülönbözőbb foglalkozások (tanár házaspár, lányuk, a színésznői álmokat dédelgető Brigi, orvos, taxizó, s közben színésznek készülő egykori jogász, étteremtulajdonos, gyári munkások, pincérek) és legkülönbözőbb élethelyzetek körképszerű bemutatásával a nem sokkal később született Szomszédokat.
A szocializmus egyenlőségeszménye kezd szétmállani, minden az egyéni érvényesülésről szól, amit a családjával álmaiért szembeforduló Brigi szökése jelképez. Érdekes egybeesés az 1996-ban, azaz majd egy évtizeddel készült Szambával, ahol a fiú megy színésznek, ő is lázadásból, igaz, neki elsőre sikerül, míg Brigi nagy utat jár be. Az 1993-as Sose halunk meg kiábrándulásán túl, az 1998-ban induló Barátok közt félperifériás kapitalizmusán még innen vagyunk. Nem véletlen, hogy Hankiss Elemér, akinek szívügye volt a jelen társadalmának, vágyainak ábrázolása, szociológusként teljesen támogatta a Televízió kezdeményezését egy jelenközpontú szórakoztató sorozatról. Már a Nyolc évszak is történelmi kort ábrázol, hiszen a készítése óta eltelt időintervallum erősen súrolja a Jan Assman-i „forró” és „hideg” emlékezet (kb. 40 év) határát. Az egyiptológus Assmann elmélete szerint 40 év az időkeret, ami alatt a kollektív emlékezet megfakul, ún. „hideg” emlékezetté válik, amit az emlékezés rítusai tartanak életben. 1956 például már „hideg” emlékezet, amelyet a róla szóló narratívák, rítusok, szimbólumok, ünnepnapok tartanak élőn. Sőt, lassan a rendszerváltozás is belecsúszik a hideg emlékezetbe, ami időszerűvé teszi a róla szóló filmes és más művészeti alkotásokat. Ha nem is abban az értelemben, mint a Hunyadi, már ez is történelmi kor, ha még nincs is oly messzeségben. A rendszerváltozás után felnőtt nemzedék számára minden mozgóképes alkotás korlenyomat, mindegyik egyfajta palackposta egy elsüllyedt világból.
Érdemes egybevetni a Nyolc évszakot a rendszerváltozás utáni sorozatokkal. Ami nem változik, az a vállalkozóréteg negatív megítélése. A kapitalizmus kialakulása sem változtatott azon, hogy vállalkozni rossz, gyanús tevékenység. Ennek másik oldala a felemás polgárosodás ábrázolása, ami a napi szinten az ügyeskedésben, a tanult tehetetlenségben és a zavaros magánéletben kulminál (a pincérek lenyúlós magatartása Brigi nagybátyja, Géza vendéglőjében, Alex megalkuvása, Géza „se vele, se nélküle” házassága alkoholista feleségével stb.). Jellemző, hogy aki ki akar lépni a tanult tehetetlenségből, mint Brigi, az családi és munkahelyi konfliktusokat generál, és ellenségeket szerez. A közösség nem a gyengét, a rászorulót, hanem a konformitást támogatja. Mindezzel együtt a Nyolc évszak lírai hangulatú, szerethető sorozat volt.
A rendszerváltás óta eltelt történelmi idő, ami majdnem lefedi a „hideg emlékezetet”, indokolná az eltelt korszak társadalmi viszonyainak bemutatását egy mozgóképes, szórakoztató sorozat keretében. Ám a közszolgálati és kereskedelmi tévék egyaránt adósak egyelőre egy ilyen alkotással. A Kádár-korszak végét mozgóképre vitték, de az 1990-2000-es évekkel, nem szólva a 2010-2020-as évekről, a társadalmi megküzdési stratégiákról a „hetedik művészeti ág” adós. Vajon meddig?
Paár Ádám