A generációs törésvonal minden eddiginél erősebben van jelen a magyar politikában. Bár még nem tudni, hogy mi lesz ennek a megosztottságnak a kifutása; mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne ezen enyhíteni, még mielőtt az a családi és társadalmi szövetek roncsolódásához vezetne.
A választások eredményét értelmező elemzések döntő tényezőként említik a fiatalok, ezen belül a Z-generáció lázadását a Tisza Párt kétharmados győzelmében. Ez szembe megy azzal az általánosan elterjedt benyomással, hogy nehezen megszólíthatóak, mivel nem érdekli őket a politika (lásd. Szabó Andrea tanulmánya) - és amúgy is csak a pár másodperces videók kötik le a figyelmüket. A magyar fiatalok politikai aktivizmusának akciórádiusza a 2010 utáni időszakban döntően a budapesti elitgimnáziumok és egyetemek, illetve vidéki egyetemi városok ifjúságára terjedt ki, ami támadási felületet adott a törekvéseik diszkreditálására (elitizmus és budapestiség) és hozzájárult a szélesebb mobilizáció megakadályozásához.
Írásunkban az alábbi kérdésekre kapod meg a válaszokat:
Hogyan mérgezheti meg a fiatalok és az idősebbek közötti politikai ellentét a családi kapcsolatokat és a mindennapi beszélgetéseket?
Miért nem értik meg egymást a generációk, ha az egyik oldalt a múlt traumái, a másikat pedig a korrupció és a demokráciadeficit hajtja?
Megoldást jelenthet-e a politikai szakadékra, ha Ausztriához vagy Németországhoz hasonlóan nálunk is leszállítanák a szavazati korhatárt 16 évre?

