A generációs törésvonal minden eddiginél erősebben van jelen a magyar politikában. Bár még nem tudni, hogy mi lesz ennek a megosztottságnak a kifutása; mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan lehetne ezen enyhíteni, még mielőtt az a családi és társadalmi szövetek roncsolódásához vezetne.
A választások eredményét értelmező elemzések döntő tényezőként említik a fiatalok, ezen belül a Z-generáció lázadását a Tisza Párt kétharmados győzelmében. Ez szembe megy azzal az általánosan elterjedt benyomással, hogy nehezen megszólíthatóak, mivel nem érdekli őket a politika (lásd. Szabó Andrea tanulmánya) - és amúgy is csak a pár másodperces videók kötik le a figyelmüket. A magyar fiatalok politikai aktivizmusának akciórádiusza a 2010 utáni időszakban döntően a budapesti elitgimnáziumok és egyetemek, illetve vidéki egyetemi városok ifjúságára terjedt ki, ami támadási felületet adott a törekvéseik diszkreditálására (elitizmus és budapestiség) és hozzájárult a szélesebb mobilizáció megakadályozásához.
Mára világos, hogy az új generáció igényeinek figyelembe vétele nélkül nem érdemes politikát csinálni. A jövőben nem lesz elég a választási győzelemhez, ha pártok csak a nyugdíjasok meggyőzésére koncentrálnak, ahogyan az a 2000-es években kialakult. Ugyanakkor a generációs törésvonal nem csak választási matematika szempontjából kell, hogy foglalkoztassa a politikatudományt és a pártokat. Ez jelenleg egy olyan törésvonala a politikának, ami megkülönböztetett figyelmet érdemel, hiszen a generációk közötti politikai párbeszéd ellehetetlenülése nem csak a családokon belüli viszonyokat mérgezheti meg, hanem a demokráciának is árt. De mi is ez a generációs törésvonal? Hogyan nyilvánul meg?
Egy nemzetközi kitekintés három olyan mozgatórugót különböztet meg, amelyek világszerte meghatározzák a Z-generáció politikai gondolkodását és megkülönbözteti a választói magatartásukat az idősebbekétől. A fiatalok minden más korosztálynál jobban ki vannak téve a gazdasági leszakadásnak, ami főleg gazdasági stagnálás esetén növeli a mobilizáció esélyét. A másik hajtóerőt a politikai képviselet hiánya jelenti. A világ törvényhozásaira jellemző, hogy a képviselők átlagéletkora jóval meghaladja a társadalomét, ami a közép- és az időskorúak felül, a fiatalok alulreprezentáltságát jelenti. Úgy hoznak döntéseket a fiatalokról, hogy azok megformálásában nem vesznek részt azok, akiknek a jövőjéről van szó. A harmadik tényező, amit a fiatalok rossz szemmel néznek, az a korrupció és a nepotizmus széleskörű elterjedtsége.
Bár a materiális dimenzió (gazdasági helyzet) befolyásolja a fiatalok politikai ítélkezését, az utóbbi kettő már inkább a posztmateriális értékek (demokrácia és igazságosság) fontosságára mutat rá. Ez az a pont, ahol az idősebb és a fiatal generációk között (főleg Magyarországon) választóvonal húzódik meg. A szülők és a nagyszülők túlnyomó többségének politikai gondolkodásában kitüntetett helyen szerepelnek a materiális megfontolások. A „Bokros-csomagozással” és „előző nyolcévezéssel” olyan generációs élményeket (és traumákat) mozgósított a Fidesz, amelyek alapvetően határozzák meg az idősebb korosztályoknak a politikáról alkotott véleményét.
A hazai helyzetre vonatkozó képlet: a Fidesz-pártiak szerint a változtatni akaró Tiszás fiatalok nem is tudják jó dolgukban, hogy micsoda (materiális) bizonytalanságra szavaztak; míg a fiatalok nem értik, hogy az idősebbeket mégis miért nem zavarta vagy zavarja a demokráciadeficit, a korrupció, illetve a szakmaiság hiánya. A szakadék áthidalásához azonban politikai, kulturális és intézményi megoldásokra is szükség lesz.
1) A pártoknak és a politológusoknak prioritásként kellene kezelni a generációk közötti párbeszéd kiszélesítését és a kölcsönös megértés keresését, például deliberatív fórumok működtetésével. Fontos lenne, hogy a családokon belüli politikai beszélgetések nem oda lyukadnának ki, hogy mindig a másik (a fiatalabb vagy az idősebb) az, aki mit sem ért abból, ami körülötte zajlik. A másik megértésére való törekvés mindenkit rádöbbenthet arra, hogy sokkal több az, ami összetartja a családokat és ezáltal a magyar társadalmat, mint ami elválassza őket.
2) Érdemes lenne újra elővenni és társadalmi vitát generálni a választói korhatár leszállításáról is. Az európai demokráciákban korábban az se volt evidens, hogy a huszonévesek, a nők vagy a diplomával nem rendelkezők is szavazhatnak. Ma már több olyan európai ország (pl. Ausztria, Németország) is van, ahol a 16-ik vagy 17-ik életévüket betöltő fiatalok már szavazati joggal rendelkeznek és részt vehetnek helyhatósági, de akár Európai Parlamenti vagy országos választásokon is. Az új választók bevonásával a pártoknak még szélesebb társadalmi alapra kellene építkezniük ahhoz, hogy eredményesek legyenek.
A magyar demokrácia új irányt vett április 12-én, amelyhez a fiatalok is tevékenyen hozzájárultak. De ahhoz, hogy ez az új irány valóban pozitív változást hozzon, ahhoz intézményi és kulturális innovációkra lesz szükség, valamint nem kevés politikai bátorságra ezek végrehajtásához.
Zsiga Bulcsú