Mire elég, ha a politikus autentikus?
Van-e helye politikai amatőröknek a hivatásosokkal szemben? Valóban behozhatatlan versenyhátrányt jelent a mai politikában, ha kormányzási tapasztalatot azzal akarja ellensúlyozni egy politikus, ha azt a benyomást tudja kelteni, hogy érti a hétköznapi emberek problémáit és tenni is akar ellene? Zsiga Bulcsú írása.
Az elmúlt hetek egyik slágertémája a Tisza Párt előválasztási folyamata volt. Maga a folyamat, illetve annak sajátosságai nem olyan érdekesek, mint az a tény, hogy az ellenzék vezető ereje professzionális politikai múlttal nem rendelkező civileket, orvosokat, tanárokat, vállalkozókat vagy egy állatkert népszerű igazgatóját fog indítani a Fidesz jóval tapasztaltabb politikusaival szemben. A régi ellenzéki pártok érve szerint szüksége lehet a Tiszának az egyéni körzeteikben korábban győzni tudó, kompetens politikusok tapasztalatára, mert azok már többször is bizonyították a rátermettségüket. Ennek ellenére a Tisza az erőforrások mellett a tapasztalatok terén is vállalja aszimmetriát. A kézenfekvő magyarázat szerint erre azért került sor, mert ezzel is Magyar Péter szakítani akar a 2010 utáni politikai rendszerrel.
Ugyanakkor akadhat más magyarázat is a hétköznapi emberek megnövekedett politikai szerepvállalása mögött; mivel maga a jelenség beleillik egy egyre erősödő, nemzetközi trendbe. Egy új kutatás azt vizsgálta, hogy milyen benyomások alapján mondják egy politikusra a választók, hogy az megbízható és szimpatikus-e vagy sem. A mintába különböző gazdasági fejlettségű, illetve eltérő politikai kultúrával rendelkező országok kerültek be (Németország, Franciaország, Spanyolország, Horvátország, Argentína, Brazília és India), ami alkalmas arra, hogy átfogóbb szabályszerűségeket lehessen megfigyelni.
A korábbi elméletek és kutatások szerint a választók azokat a politikusokat tartják jónak és megbízhatónak, akik kompetensnek (megtalálja a problémára a megoldást) tűnnek, vagy szilárd integritással (magánéleti feddhetetlenség; amit mond, azt úgy is gondolja) rendelkeznek. Azonban az elmúlt évtizedek egyre professzionálisabbá váló politikai marketing hatására rengetegen kiábrándultak a mesterkélt és művileg megkonstruált politikai imázsokból, illetve általánossá vált az a nézet, hogy az elit elszakadt a nép mindennapi problémáitól. Ennek az egyik következménye, hogy az olyan vezetők, mint Trump vagy Bolsonaro hamar nagy népszerűségre tudnak szert tenni a nem szokványos, elitellenes politikai stílusukkal, illetve magánéleti botrányaikkal.
A másik, számunkra érdekesebb fejlemény, hogy az emberek elkezdtek olyan politikusok felé közeledni, akikről elhiszik, hogy olyanok, mint a választóik – ezt nevezik a szerzők autentikusságnak. Ennek egy példája a régiónkban a szlovákiai Egyszerű Emberek és Független Személyek pártja (OL’aNO), amely 2020-ban választást is tudott nyerni ezzel az arculattal. A politikai múlttal nem rendelkező jelöltek politikai tőkéje nem csak abból áll, hogy nekik még nem volt alkalmuk „bepiszkítani a kezüket”, hanem abból is, hogy könnyebben tudják azt a benyomást kelteni, hogy ők értik a választók mindennapi problémáit, vagyis két lábbal a földön, és a választóik között járnak. Ami a legérdekesebb, hogy az eredmények azt mutatták, hogy minden vizsgált országban legalább ugyanannyira megbízhatónak számítottak azok a politikusok, akik autentikusak és „emberiek” voltak, mint azok a politikustársaik, akik vagy nagyon kompetensek voltak, vagy feddhetetlen integritással rendelkeztek.
A Fidesz dominanciájának fontos összetevője volt, hogy képes volt sokkal kompetensebbnek tűnni, mint az ellenzéke. Az eddigi eredményeire hivatkozva a domináns pártnak most is az a fő érve, hogy jobban kormányozná az országot, mint az ellenfelei. Ezzel szemben a Tisza Pártnak az a fő érve a jelöltjei mellett, hogy azok „…nem hivatásos politikusok, hanem olyan tisztességes magyarok, akik eddig a saját szakmájukban, a családjukért és közösségükért dolgoztak…” és, hogy a „Jelöltjei nem szerepelnek összeállított díszletek között, hanem ott lesznek az utcákon, a tereken, a közösségekben – mert a politika feladata az emberek meghallgatása és szolgálata.”
A 2026-os választás után majd meg fogjuk látni, hogy mit fog jobban jutalmazni a magyar társadalom: a 2010 óta kormányon lévő párt eddigi eredményeit és kormányzati tapasztalatát, vagy a kihívó hétköznapiasságát, emberközelségét és újszerűségét. Bár a verseny az erőforrások tekintetében továbbra is aszimmetrikus lesz; más dimenziókban sokkal kiegyenlítettebbek lesznek az erőviszonyok.
A jelen írásban bemutatott nemzetközi tanulmányt a jövő hét elején, a hvg-ben megjelenő esszénkben is fel fogjuk dolgozni. Az esszé témája a magyar és európai vezetői felfogások közötti különbség lesz, amiről elemzőink a Méltányosság december 16-i konferenciáján fognak előadást tartani.