Lehetett volna másképp?

Sokszor kérdezzük, "Mi lett volna ha?" Egy kiállítás kapcsán Lakatos Júlia a történelmi alternatívák máig tartó hatásairól ír.

---

Azt tanuljuk, politológusként ne menjünk bele a “mi lett volna ha” típusú kérdésekbe, s általában nem is megyünk bele. A Német Történeti Múzeum viszont pont ezt teszi, és ez számunkra is izgalmas gondolati kísérlet. “Járatlan utak, avagy történehetett volna másképp” című kiállításukban (Roads not taken: Or things could have turned out differently) 14 történelmi cezúrát választottak ki, melyeken keresztül bemutatják, milyen alternatív történelmi lehetőségek léteztek, illetve, hogy mennyire esetleges adott esetben, hogy valami pont úgy történt, ahogy. Nem alternatív történelmet írnak, azaz nem elképzelt forgatókönyveket vázolnak fel, hanem a történészek által ismert, az adott korban rendelkezésre álló alternatívákat mutatnak be. A továbbgondolást csak addig viszik el, ameddig azt még történelmi forrásokkal alá tudják támasztani.

A kiállítás visszafelé halad az időben 1989-től 1848-ig, olyan történelmi fordulópontokat vizsgálva, mint a berlini fal felhúzása, a Hitler ellen elkövetett 1944-es merénylet, vagy az első világháború kirobbanása. Az alternatívák nem csak arra mutatnak rá, hogy olykor a véletlenen múlik egy ország sorsa (pl. talál egy golyó vagy sem), hanem, hogy a kimenetelt nagyban befolyásolja az egyének viselkedése is. Még amikor látszólag egy ember döntésén múlik valami, valójában akkor sem, hiszen a társadalom reagálhatott volna másként egy adott helyzetre. A kiállításnak kifejezetten célja rámutatni arra, hogy rendelkezésre álltak más lehetőségek is, amivel élhettek volna. Persze azt nem tudhatjuk, hogy más döntések milyen eredményt hoztak volna, ahogyan az adott korban is vita tárgya volt, hogy milyen irányba haladjanak tovább, ma is sok esetben vitatott, hogy mi lett volna a “helyes” egy adott helyzetben.

Kérdés, hogy Magyarországon képesek volnánk-e megrendezni egy ilyen kiállítást? Miközben fontosnak tartanám, hiszen segítene jobban megérteni történelmünket, azért erős kétségeim vannak. Például képesek lennénk-e konszenzusra jutni abban, melyek a legfontosabb fordulópontok, akkor, amikor az alapvető tapasztalat még mindig az, hogy a társadalom különböző részeinek nagyon más “fáj”, s meg van győződve arról, hogy az ő sérelme nagyobb? S vajon bele tudnánk élni magunkat az adott kor lehetséges forgatókönyveibe, akkor amikor gyakran úgy gondoljuk, hogy a történelem, ha nem is eleve elrendelt, de bizonyos kényszerek miatt csak úgy történhetett meg ahogy? S mit kezdenénk azzal, hogyan látjuk ma a történelmünket? Lezárt folyamatnak, amelynek rossz döntéseit meg kell haladni, vagy egy olyan hagyománynak, amire büszkék vagyunk, és ma is építkezünk? Nem titok, hogy ma nagyon eltérő történelemfelfogása van a jobboldalnak, a balliberális gondolkodású állampolgárokhoz képest. Miközben azzal egyetértenek, hogy történelmi sorscsapások érték az országot, abban már nincs egyetértés köztük, hogy mi ezzel a teendő. Kell-e egyáltalán kezdeni ezzel valamit? Az egyik fél szerint a nyugati érdekszférához való csatlakozással vége a “történelmi átoknak”, most már csak követni kell a Nyugatot, s hasonlóan prosperáló lesz a mi utunk is. A másik fél szerint viszont a történelem nem ért véget, aktív formálójának kell lenni, máskülönben újból a “nagyok és erősek” fognak dönteni a fejünk felett. Ha elfogadjuk, hogy a történelemnek vége, akkor elfogadjuk a korábbi döntések révén kialakult status quót is.

Láthatjuk, hogy még a kiállítás gondolata is olyan kérdések sokaságát veti fel, amelyek ma súlyosan megosztóak. Egy ilyen kiállítás azonban nem csak a történelemfeldolgozás szempontjából volna fontos, hanem a miatt is, mert felhívja a figyelmünket, hogy a mai kor embere most írja a történelmét. Azokat a döntéseket, amelyeket ma kollektíven hozunk, egy nap ugyanígy fogják vizsgálni. S miközben a politika és a média szeretné fekete-fehérként láttatni a döntéseket, valójában ma is számos alternatíva áll rendelkezésünkre. A politikai elemzők felelősége is ebben rejlik. Az alternatívák bemutatásában.