A magyar politika gyakran visszatérő motívuma, hogy amíg a Fidesznek nem kell kézzel fogható választási programmal előállnia, addig az ellenzéktől mindenki elvárja, hogy a kormányzóképességet demonstrálandó részletes szakpolitikai programokkal próbálja megnyerni a választók támogatását. Minek köszönhető, és hogyan viszonyul a nyugati trendekhez a mostani magyar kampány programtematikája? Zsiga Bulcsú blogja.
Amíg Nyugaton mind a kormányzó, mind az ellenzéki pártok megalkotják a maguk programjaikat, addig Magyarországon látszólag éles kontraszt mutatkozik a kormányoldal és ellenzéke között. A Fidesz dominanciájából kiindulva mondhatnánk azt is, hogy a magyar politikában jelenleg kevés haszontalanabb dolog van választási szempontból, mint a programalkotás, mivel az erősorrendet eddig nem a kormányprogramok kidolgozottsága határozta meg, hanem az, hogy kit látott elég erősnek a társadalom ahhoz, hogy megoldja a problémáit. A programok azonban fontos részét képezik a demokratikus választásoknak, mivel támpontként szolgálhatnak a választópolgárok számára a pártok kormányon nyújtott teljesítményének utólagos elbírálása során. Ezen felül a pártok arról is beszámolnak, hogy az adott politikai erő hogyan kezelné a társadalomban felmerülő problémákat, konfliktusokat, valamint magáról a kormányképességükről is számot adnak.
Az írott program hiánya azonban nem azt jelenti, hogy a jobboldalnak ne lenne intézkedésekben és szóbeli ígéretekben megmutatkozó társadalomképe, például a “munkaalapú társadalomról” vagy a “családbarát kormányzásról”. A választási program hiánya ebben az esetben nem a koncepciótlanságnak jele, hanem annak az indikátora, hogy a miniszterelnök nem akarja fölöslegesen szűkíteni a mozgásterét és a politikára mint gyakorlati tevékenység gondol. Ez mutatkozott meg a Fidesz 2010 utáni két országgyűlési kampányában is: a 2014-es és a 2018-as kampányokat minimalista ígéretek jellemezték (a kormánypárt a folytatásra kérte a felhatalmazást). Ehhez képest a 2022-es kampányban jelentős változás ment végbe.