Nem csak a politikában, az elemzők világában is jelentős változások történtek az utóbbi hetekben. Érdemes ennek kapcsán elgondolkodni az elemzői szerepek sokszínűségén. Egyáltalán ki tekinthető elemzőnek? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Az utóbbi hetekben nem csak a politika világa mozdult meg, hanem ennek kapcsán az elemzői szféra is. Ruff Bálint és Bíró-Nagy András a kívülálló szakértői szerepből átkerült a kormányzatiba, Deák Dániel a függetlenség mezejére lépett, Mráz Ágoston Sámuel kampánybeli szereplését követően pedig fellázadtak egyetemi munkatársai, és még sorolhatnánk. Sokan már azon is felhördülnek, hogy az említett négy személy egy felsorolásban szerepel, éppen ezért tán nem öncélú köldöknézés az elemzői szerepek sokszínűségéről beszélni. Valójában minden szerep legitim, még ha nem is feltétlenül találjuk szimpatikusnak egyiket vagy másikat. Ennek kimondására ma nagyobb szükség van, mint valaha. Az utóbbi években ugyanis az elemzők kapcsán is felerősödött a táborlogika. A rendszeres politikafogyasztók azt látják függetlenek, akit szeretnek. Azt szeretnék hallani, amit amúgy is hisznek. Többségüknek az elemzés egyet jelent a politikai kommentárral, azaz az aktuálpolitikai hírmagyarázással. Csakhogy ennél jóval sokrétűbbek az elemzői szerepek.
Eleve van egy különbség politikatudomány és a szélesebb közvélemény számára dolgozó elemzői szerepkészlet között. Az előbbi egy elmélyültebb, tudományos kutatást tesz lehetővé, míg az utóbbi gyorsabban reagál a társadalmi jelenségekre és inkább piaci, illetve közvéleményformáló fókuszú. A finanszírozási nehézségek miatt napjainkban felerősödött az agytrösztök és kutató központoktól való elvándorlás, és az elemzők egyre inkább önálló tartalomgyártókként monetarizálják szellemi termékeiket. Mára bizonyos szempontból megnőtt az átjárás a két szféra között azáltal, hogy erősödött az igény a politikatudomány társadalmi alkalmazhatóságának, hasznának közvetlen bemutatására. A tudományos kutatók már nem csak egymásnak konferenciáznak, hanem egyre többen megjelennek podcastokban, elemző műsorokban, vagy magyarázzák kutatási eredményeiket olyan közvetlen csatornákon, mint a közösségi média vagy akár a Substack. A politikatudomány életszagúbbá vált, ami azt jelenti, hogy az utóbbi idők kiélezett politikai klímájában egyes képviselői markánsabb – akár politikai jellegű – állásfoglalásokat is tettek. Ez megvilágít egy másik törésvonalat az elemzői szerepek között: a politikailag elkötelezett és az anyagilag, ideológiailag, szervezetileg független elemzői szerep közötti (amúgy feloldható) ellentétet.
Magyarországon egy romanticizált kép él az elemzői szerep függetlenségéről, miszerint az a jó elemző, aki független. Holott a kérdés valójában nem az, hogy ki a független, hanem hogy az illető világosan meghatározza-e a szerepét. S nem azért, mert fentebb már ecseteltem, hogy a köznyelv miként értelmezi a “függetlenséget” (mi kutyánk kölke hatás), hanem azért, mert így tudjuk elkerülni a különböző szerepekből eredő félreértéseket. Egy párt vagy bizonyos értékrend mellett elkötelezett elemző, és egy, a helyzetet nem egy adott ideológia vagy szervezet érdekei szerint vizsgáló személy közötti vita olyan, mint amikor a körtét próbáljuk összehasonlítani az almával. Nem lehet hierarchiát felállítani köztük, legfeljebb preferenciáink lehetnek. Mindkettőre szükség van, csak más okokból. Érvényes összehasonlítást két azonos elemzői szerepet képviselő között lehet tenni. A különböző elemzői műsorok persze szeretik a gyümölcssalátát, vegyesen szerepeltetnek pártos elemzőket függetlenekkel, sőt, olykor megfűszerezik aktív politikusokkal vagy újságíró vendégekkel, ami még nehezebbé teszi a befogadók számára, hogy világos képet kapjanak arról, kit tekintünk elemzőnek. Nem mindenki elemző, aki politikáról beszél. Elemző az, aki bizonyos elemzői szerepmeghatározás mellett, egy általa választott módszertan mentén elemez. Talán ez a legegyszerűbb különbségtétel az influenszerek, és a különböző egyéb (újságírói stb.) szerepek között. Önmagában még a versengő szerepek sem okoznának gondot, ha lenne tér (és igény) a szerepek tisztázására, a befogadók pedig helyükön kezelnék ezeket a különböző szerepkészleteket.
S hogy mit értek ez alatt? A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzői például vállaltan sokszínűek gondolkodásukban, az elemzésről alkotott szerepfelfogásuk köti őket össze. A történeti és nemzetközi összehasonlítás, mint módszertani alap, valamint az elemzői szerep “megértő” – azaz a jelenségeket értelmező, nem ítélkező – megközelítése. Közvetítő szerepet játszunk a tudományos megközelítés, és az aktuálpolitikai elemzés között, ahol a történelmi analógiákat arra használjuk, hogy érvényes állításokat tegyünk a jelenről, a nemzetközi példákat pedig arra, hogy megvilágítsuk, milyen jó gyakorlatok hozhatóak haza, vagy épp mi az, ami intő példaként szolgálhat. Nem csak a napi szintű események végeredményét kívánjuk rögzíteni, hanem rávilágítani arra, miért így alakultak, s hogy az előképekről mire lehet következtetni. Értjük, hogy számos más elemzői megközelítés létezik, azt is, hogy létezik átjárás az elemzői szerepek között, sőt, olykor van, aki kilép belőlük. Értjük, hogy bizonyos nézőpontokkal nem tudunk versenyezni, egyben reméljük, hogy egyre többen felismerik megközelítésünk előnyeit.