Belpolitika vs. külpolitika
Cseh tanulságok a magyar közeg számára
Amikor október 4-én az Andrej Babiš vezette ANO megnyerte a cseh parlamenti választásokat, a kampány során megannyi hasonlóság mutatkozott a cseh és a magyar helyzet között. Ezek alapján a győzelem kulcsa a választói hangulat megértésén és az arra épülő kampányon múlhat, legyen az belpolitikai vagy épp külpolitikai jellegű, azaz az igények felismerésén túl melyik párt lesz képes a legelfogadhatóbb megoldásokat kínálni.
A cseh politikát az 1993 óta egészen 2017-ig a jobboldal (ODS) és a baloldal (szociáldemokraták) közötti versengés, azaz a váltógazdálkodás jellemezte. Ám 2018-ra a baloldal visszaszorulásával párhuzamosan felemelkedett az üzleti életből politikai pályára áhítozó Andrej Babiš és a pártja. Az ANO alig pár éven belül nem csak, hogy leváltotta a szociáldemokratákat, de a kialakuló hatalmi vákuumban inkább a jobboldalon építette fel magát, és kezdte ki az addig itt uralkodó ODS helyzetét. Mindez több tényező együttállásának is volt köszönhető:
Babiš üzleti-operatív modelljének a párt működésébe való átültetése;
A cseh váltógazdálkodásból kiábrándult választók megnyerése;
Megfűszerezve korunk rendszerkritikus/populista ám pragmatikus üzeneteivel és ígéreteivel.
Ezek fényében tehát nem is olyan egyedi jelenség a régióban a Tisza Párt felemelkedése a Fidesz kihívójaként. Ám a cseh közeg még ennél is több tanulsággal szolgálhat számunkra.
Bár a magyar olvasó számára meglehetősen ismeretlen, sőt inkább idegen a kisebbségi kormányzás és az ezzel járó rendszeres instabilitás is, mindezek több mint három évtizede jellemzik a cseh politikát, ahol mindössze négy kormány töltötte ki a teljes mandátumát. Ez történt az ANO-val is, amely Babiš vezetésével 2018-2021 között kisebbségben kormányozva végül belső feszültségek és különböző botrányok miatt ellenzékbe került, majd innen igyekezett visszatérni a hatalomba. Az ANO-t 2021-ben azonban nem egy párt, hanem egy pártszövetség váltotta le (SPOLU, az ODS is a tagja). Ebben fontos szerepet játszott Petr Fiala (ODS) kormányfő személye, aki egyike az első politikatudományt végzett egyetemi professzoroknak Csehországban, ráadásul mind a mai napig oktat a brünni Masaryk Egyetemen. Babiš üzletemberi profiljához képest Fiala egy jóval elméletibb politikus, amely meg is mutatkozott a kormánya prioritásaiban és a későbbi választási kampányban is: előbbi gyakorlatiasabb, míg utóbbi ideologikusabb megközelítést alkalmazott.
A SPOLU kampánya és üzenetei külpolitikai hangsúlyúak voltak. A SPOLU támogatja az euroatlanti integráció mélyítését, Oroszország további szankcionálását, Ukrajna katonai segítését az európai biztonság érdekében. Eközben erős kritikával illette Babišékat, mert az ANO nem mindenben követi a mainstream álláspontot az EU-s politikák és Ukrajna kapcsán, a teljeskörű elköteleződést hiányolva. Mintha csak a magyar óellenzék 2010 utáni agendája tükröződött volna vissza - igen Európai Unió, nem Orbán Viktor! Ezzel szemben az ANO elsősorban belpolitikai témákra helyezte a fő hangsúlyt - Donald Trump után szabadon “Csehország az első” szlogennel. Főleg a gazdasági, lakhatási és szociális problémákkal foglalkoztak, miközben a külpolitikai ügyekben egyensúlyra törekedtek: támogatják Ukrajnát de korántsem olyan intenzíven, mint a Fiala-kormány; fontos az euroatlanti integráció, de kritizálják is az EU-t, újraindítanák a V4-es együttműködést, amely máris vörös posztó az ellenoldalon sokak szemében Robert Fico és Orbán Viktor miatt.
A választási eredmény alapján az ANO ajánlata állt közelebb a cseh társadalom többségi elvárásaihoz, mert olyan belpolitikai problémákra ígért megoldást, mint a gazdasági és szociális biztonság javítása, valamint a lakhatási elérhetőség növelése. Ezt erősiti meg az első komplexebb felmérés, amely többek között rávilágít: a külpolitikai agenda korántsem volt annyira fontos a cseh választóknak, mint ahogy a SPOLU gondolta, ráadásul az Ukrajnának nyújtott különböző támogatások jelentős megosztottságot generáltak. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy sikerül-e megalakulnia a harmadik Babiš-kormánynak a két meglehetősen szélsőséges koalíciós partnerrel.
Magyarországon is jól körvonalazódik a belpolitikai és külpolitikai fókuszú kampány közötti törésvonal, amely a választók számára is egyre inkább érzékelhető. A Tisza javarészt olyan belügyekkel foglalkozik mint a lakhatási válság, infláció, közegészségügy, gyermekvédelem és az államvasutak, míg külügyi térben biztonsági játékot játszik és csak a legfontosabb esetekben nyilvánul meg. Emiatt gyakran éri kritika a pártot, főleg a Fidesz részéről: a Tiszának nincs saját külpolitikai víziója, hanem a brüsszeli európai vezetés (Néppárt) gazdasági és politikai érdekeit képviselnék a magyar emberekkel szemben, valamint háborúba sodornák Magyarországot. A Fideszt ezzel szemben az elmúlt ciklusban főleg a külügy mozgatta. Ugyanis a Fidesz külpolitikai párt: minden belpolitikai jelenséget a külpolitikából vezet le, a hazai politikai eseményeket nem önmagában értelmezi, és ezért a folyamatok befolyásolását is kizárólag a nemzetközi térben tartja lehetségesnek (infláció, LMBTQ-lobbi, energiaellátás). Ugyanakkor felismerte a Tisza által intézett belpolitikai kihívást, amely Magyar Péter személyéből és a választói visszajelzésekből adódóan is merőben eltér a 2010 és 2022 közötti időszak ellenzékéhez képest. A Fidesz és Orbán Viktor 2025 nyarától erőteljesen próbál visszatérni belpolitikai színtérre, a különböző társadalmi csoportoknak nyújtott támogatásokkal és új kommunikációs offenzívával, miközben próbálja megtartani a külpolitikai pozícióját is a választók szemében (EU kritika, háborúellenesség, várható Trump-Putyin budapesti béketárgyalás).
Természetesen nem azt állítom, hogy a csehországi eredmény egy az egyben meg fog ismétlődni Magyarországon, ám mindenképp mutatkoznak jelentős hasonlóságok e két közeg között. A Fidesz tanulékonysága és nemzetközi változások hazai leképeződései éppúgy elhozhatják Orbánék újbóli győzelmét, ahogy Magyar Péter és a Tisza Párt frissessége és országélénkítő elképzelései is. A kulcsfontosságú bizonytalan szavazók megnyerésére mindkét párt eltérő megközelítést alkalmaz, legyen az a belügyi problémák megoldásának ígérete, vagy épp a külügyi trendek hazai értelmezése. Hogy 2026-ra mely lesz a kifizetődőbb, azt majd vélhetően egy voksolás utáni felmérés eredményeiből fogjuk majd megismerni.
Hangácsi István


