Mi a közös a Nagy pénzrablásban, Gulyás Márton Partizánjában és a Tiszában? Egy dal, amit a filmsorozatban sokszor énekelnek, és amolyan szimbólum lett. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
Vajon ki ismeri ezt a sort? „Eljött a hajnal, elébe mentem…” Ki énekelte már ezt a sort? Ha hirtelenjében nem ugrik be, akkor segítek (bár a cím eléggé orientáló): ez a Bella Ciao című olasz partizándal kezdősora. Számos alkalommal éneklik ezt a szereplők (főleg Berlin és a Professzor) a Nagy pénzrablás című spanyol filmsorozatban.
Éneklik, mert az ellenállás egy életérzés, és a sorozat szereplői ellenállók. Ellene vannak a fennálló rendszernek. Vállról indítható rakétával (hogy csak egyet mondjak) akarják feltartóztatni a rendszert, amely tankkal indul ellenük. Orbitális jelkép!
Ez a blogbejegyzés semmi mást nem akar, mint rámutatni arra, hogy a Bella Ciao életérzés hogyan járta át az elmúlt szűk évtizedben a magyar társadalomnak azt a részét, amely már korábban sem kedvelte a Fideszt, csak ennek kifejezésére nem volt megfelelő életérzése.
A partizán ellenállás hajnala tulajdonképpen a 2018-as választás. Sokan már akkor is áttörést vártak, de azt a választást (amelyet egyébként sok politikatudós „kritikus választásként” emlegetett) a Fidesz még behúzta. Ebben a helyzetben valószínűleg egy nemzedék számára életmintát jelentett a Nagy pénzrablás csapata: fiatal ellenállók, akik bár „papíron” egyszerű pénzrablók, mégis példáivá válnak a fennálló politikai rendszer elleni lázadásnak. Aki látta a sorozatot, az tudja: ki is mondják ezt. Most már nem pusztán az aranyról, hanem magáról a „korrupt” rendszer, az elnyomás felszámolásáról van szó.
A 2018-as magyar választás tanulsága az lehetett, hogy ezt az életérzést kell átültetni a valóságba, és el kell indulni a felé, hogy a korrupt hatalmat itthon is el kell zavarni. Gulyás Márton Partizánjának létrehozása volt itthon a „hajnal” és ekkor kezdődődött a partizán ellenállás feltételeinek megteremtése.
Ennek részeként pedig a közvélemény áthangolása. Emlékszünk a sorozatra? Ott egy idő után a közvélemény a pénzrablók mellé áll, csinálhat a rendőrség, a titkosszolgálat és a politika bármit. Magyarországon ez ment a legnehezebben. Hiába nőtt az ellenállási szándék, a közvélemény 2022-ben még nem állt oda Márki-Zay Péter és a hatpárti ellenzék mellé. Annak az összefogásnak ugyanis még nem volt elsöprő ereje, ott még nem énekelték a nagy partizándalt, merthogy nem volt még egyesítő eszme vagy érzés.
Nem úgy, mint 2022, de még inkább 2024 után. Ekkor már a filmsorozat magyar verziója pereg a szemünk előtt. Magyar Péter egymaga mozgatja a szálakat, s professzori végiggondoltsággal építi fel saját személyiségét, szadi össze a maga Berlinjeit, Helsinkijeit, Rióit és Tokióit. A 2024-2026 közötti időszak a rendszer elleni ellenállás és harc tehát nem más, mint hősi eposz, aminek az ország nagy része drukkol. Az életérzés (a megkötöttségektől való megszabadulás és egy új világ felépítése) ekkor már áthat kicsit és nagyot, öreget és fiatalt.
A Fideszt elsöpörni kívánók széles tábora két év alatt partizánná lett.
„a közvélemény 2022-ben még nem állt oda Márki-Zay Péter és a hatpárti ellenzék mellé“
de egy időre előtte mégis odaállt, és ha valaki nyitott szemmel jár és nem csak szemellenzősen tud viszonyulni a volt miniszterelnökhöz, akkor valahol talán megtalálhatja még azt a nyilatkozatát is, ahol ezt ő maga ismeri el, majd büszkén dicsekszik vele hogy ez csak 2021 őszén volt így és az ukrán háborúval megfordították.
2010 és 2022 között szintén nem sikerült a Fidesznek SOHA a szavazatok több mint 50%-át országos listán megszereznie (vagyis nemhogy nem volt meg a kétharmad, objektíve csak egy relatív többség, a legnagyobb és legmonolitabb és összetartóbb KISEBBSÉG voltak az országban, igaz a Jobbik kompenzált félig-meddig), csak átírták az alkotmányt és bezsebelték az aránytalan mandátumokat. Az érdektelen EP választáson volt kivétel. '14-ben még Tarlós is csak relatív többséggel vagy annak határán tudott nyerni.